![]() |
ReferenciákSzakmai elismerések
Előadói felkérések
Társadalmi Szerepvállalás
A Társaság az üzleti célok megvalósítása mellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy kifejezésre juttassa a társadalmi környezete iránt érzett felelősségtudatát. Tudatos és előre meghatározott elvek alapján választja ki a számos támogatásra érdemes terület közül azokat, amelyek számára anyagi segítséget biztosít.
Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
A Blochamps Capital Kft. a szociálisan hátrányos helyzetű, bármely sportágban, művészeti ágban tehetséget mutató, korosztályos társaik teljesítményétől kiemelkedő, szorgalmukkal, magatartásukkal, tanulmányi eredményeikkel példamutató, ám támogatásra szoruló kisiskolás korú gyermekeknek tehetséggondozását végző Messzehangzó Tehetségek Alapítvány folyamatos patronálásával kíván segítséget nyújtani az Alapítvány céljainak eléréséhez. Társaságunk hisz abban, hogy a felnövekvő nemzedék nézete, gondolkodásmódja, szociális helyzete társadalmunk fejlődési irányában meghatározó szerepet tölt be, ezért társadalmi felelősségünk tudatában minden erkölcsi, szakmai és anyagi eszközzel igyekszünk támogatást adni ahhoz, hogy az Alapítvány lehetőségekben gazdagabb jövőt biztosíthasson a tehetséges gyermekek számára.
A társadalmi szerepvállalás részeként a BloChamps Capital Kft. 2007-ben nagyszabású jótékonysági árverést szervezett, a befolyt összeget a Bátor Tábor Alapítvány részére felajánlva. Adományunkkal igyekeztünk erkölcsileg és anyagilag is támogatni a Bátor Tábor Alapítvány munkáját, amely a krónikus betegségben szenvedő gyermekek táborozását, "lelki gyógyulását", önértékelésük növelését segíti elő Közép-Európa élményterápiás központjaként.
Jótékonysági árverés - XX. Jubileumi Vezérigazgató Találkozó
A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Blochamps Capital Kft. a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány patronálásával igyekszik folyamatosan segítséget nyújtani az Alapítvány céljainak eléréséhez. A 2010. szeptember 29.-október 1. között, a Central European Business Centre szervezésében, a Spirit Hotel***** - Sárvár wellness és gyógy szállodában megrendezett XX. Jubileumi Vezérigazgató Találkozón Társaságunk ügyvezető igazgatójának levezető elnökletével jótékonysági árverésre került sor, melyen a XX. Jubileumi Vezérigazgató Találkozó szponzorai által árverésre bocsátott értékes felajánlások kerültek kalapács alá. A Jótékonysági Árverés kapcsán a Társaság az Alapítvány munkáját csaknem 500.000 forint összegű adománnyal segítette.
Tanulmányi Referenciák
A Blochamps Capital Kft. az előző évek szakmai hagyományait folytatva 2010 júliusában fejezte be legfrissebb, "Privátbanki piac Magyarország 2010. tavasz, A magyarországi privátbanki szektor aktuális állapotfelmérése" című tanulmányát, amelyben a Társaság független privátbanki szakértőként a hazai és a magyar ügyfélreferenssel rendelkező külföldi privátbanki szolgáltatókat vizsgálva, a reprezentativitásra törekedve mutat képet a magyarországi privátbanki piac helyzetéről, alakulásáról, főbb tendenciáiról. A Tanulmány az előző évek gyakorlatának megfelelően tartalmazza azt az összefoglaló táblázatot is, amely a magyarországi privátbanki szolgáltatók, illetve a magyar ügyfélreferenssel rendelkező külföldi privátbankok magyar ügyfélkörére vonatkozó legfrissebb adatait foglalja magában. Friss állapotelemző Tanulmányunk az azt eseti vagy éves tanácsadói megbízás keretében, megbízóként megvásárló 14 magyarországi privátbanki piaci szereplő és hazai tanácsadó cég számára jelent további együttműködési alapot a privátbanki szektort érintő közös munkát illetően.
A BloChamps Capital Kft. 2009 áprilisában a "Privátbanki piac Magyarországon 2009. tavasz, a magyarországi privátbanki szektor állapotelemzése" című összefoglaló Tanulmányban vizsgálta a hazai privátbanki szolgáltatókat, részletesen elemezve a magyarországi privátbanki piac tendenciáit, a privátbanki szolgáltatókat érintő, a gazdasági válság következtében jellemző üzletpolitikai változásokat, az esetlegesen megváltozott piaci szerepvállalásokat. A Társaság objektív szakértőként a Tanulmányban szerepelteti a 2008. évre vonatkozó, a magyarországi privátbanki szolgáltatók, illetve a magyar ügyfélreferenssel rendelkező külföldi privátbankok magyar ügyfélkörére vonatkozó aktuális Összefoglaló adattáblát.
A BloChamps Capital Kft. 2008 márciusában fejezte be átfogó, a maga nemében egyedülálló Tanulmányát, "A privátbanki szolgáltatások célcsoportját jelentő, stabilan magas státusú társadalmi réteg megtakarítási, befektetési szokásai és igényei" címmel, melyben objektív módon foglalta össze a privátbanki szolgáltatások célcsoportját jelentő, stabilan magas státusú társadalmi réteg megtakarítási, befektetési szokásait, igényeit, részletezve a hazai privátbanki szektort érintő sajátosságokat. A Tanulmány iránt a magyarországi vezető privátbanki szolgáltatók elsősorban a téma komplex megközelítése miatt mutattak nagyfokú érdeklődést. A szakmai elemzés, -az azt megbízóként megvásároló 11 pénzügyi szolgáltató felé- együttműködési alapot jelentett a további, a privátbanki területet és szolgáltatásokat érintő közös munkát illetően.
A BloChamps Capital Kft. a 2008 márciusában befejezett "A privátbanki szolgáltatások célcsoportját jelentő, stabilan magas státusú társadalmi réteg megtakarítási, befektetési szokásai és igényei" című Tanulmány kiegészítéseként a hazai privátbanki piac meghatározó szereplőjének a részére egyedi igények alapján a privátbanki szektorra vonatkozóan összefoglaló elemzést készített a regionális privátbanki trendekről, a regionális adókörnyezetek összehasonlítása, a piac privátbanki tanácsadói ösztönzési és teljesítményértékelési összehasonlítása, a Megbízói célcsoport szegmentált marketing kommunikációs elérhetőségei tárgyában.
Hazai pénzintézet számára a privátbanki üzletág elindításához, majd az üzletág termékportfoliójának kialakításához a BloChamps Capital Kft. 2004-ben és 2005-ben átfogó elemzést készített a magyarországi privátbanki üzletágak helyzetéről, a nemzetközi és hazai privátbanki szolgáltatások részletes összehasonlításáról. A Társaság közreműködött a bank privátbanki üzletágának elindításában, a szolgáltatások kialakításában, összefoglaló tanulmányt készített magyar és angol nyelven a klasszikus, innovatív és a kapcsolódó privátbanki termékekről a private banking tevékenység hatékonyabb működésének érdekében.
A BloChamps Capital Kft. kiemelt Partnerei számára, összefoglaló Tanulmányban részletezte a 2006. szeptember 1-vel hatályba lépő kamat- és árfolyamnyereség adó előtt eszközölhető esetleges befektetési lehetőségeket, vizsgálva az adóvonzatokat és bemutatva a hazai pénzintézetek által kínált új befektetési konstrukciókat.
A Társaság átfogó Tanulmányban vizsgálta Megbízói részére az egyes európai államokban hatályos, cégalapításra vonatkozó leglényegesebb előírásokat, az adó és járulékfizetési kötelezettségeket, felmérve, milyen feltételek mellett lehet korlátolt felelősségű társaságot, részvénytársaságot, off-shore leányvállalatot, befektetési alapot létrehozni.
Vezető pénzintézet felkérésére a Társaság átfogó piackutatásban részletezte a magyarországi bankközi piacon, a származtatott ügyletekre alkalmazott alapletét követelményeket, a vállalati ügyfelek részére elérhető bankközi devizakereskedési kondíciókat.
A BloChamps Capital Kft., magánszemély Megbízói számára készítette el a hazai tőkepiacra jellemző, alacsony kockázatú befektetési formákat tartalmazó összefoglaló tanulmányát.
A BloChamps Capital Kft. több Megbízója részére 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2007 után 2008-ban is átfogó ingatlanpiaci jelentésben részletezte a hazai ingatlanpiac helyzetét. A Társaság a tanulmányban vizsgálta az ingatlanválasztás szempontjait, az eltérő lakástámogatásokat, banki hiteleket, valamint bemutatta a szektor különböző elemeit az új és használt lakáspiactól az iparipark piacig.
A BloChamps Capital Kft. üzletviteli tanácsadói támogatást nyújt hazai ötcsillagos hotel részére a szállodakomplexum finanszírozási, árfolyamkockázat kezelési rendszerének, működési struktúrájának optimalizálására vonatkozó komplex Tanulmány elkészítésével.
Vezető befektetési szolgáltató felkérésére a Társaság átfogó piackutatást végzett devizaüzletág elindításához, valamint az üzletág szolgáltatásportfoliójának kialakításához nyújtott éves együttműködés keretében tanácsadói szolgáltatásokat.
vissza a lap tetejére
Kiemelt Referenciák
Vezető nehézipari exportőr Megbízó részére a Társaság éves megállapodás keretében vállalati treasury üzletviteli tanácsadói szolgáltatásokkal áll rendelkezésre. A vállalati treasury üzletviteli tanácsadás magában foglalja a Megbízó vállalati treasury tevékenységének professzionális kialakítását, adminisztratív módon felügyelve a banki kapcsolattartást, üzletviteli javaslatokkal támogatva folyamatos működését.
A Társaság a hazai devizapiacon, az egyik legjelentősebb aktivitással bíró külföldi vagyonkezelő és befektető társaság részére állandó pénzügyi befektetői és pénzpiaci konzultációval áll rendelkezésre.
A BloChamps Capital Kft. éves együttműködés keretében a hazai vezető privátbanki szolgáltatók részére, az előzetes egyeztetések alapján havi konzultációs prezentációkon ad részletes tájékoztatást a privátbanki területet, a privátbanki ügyfélkört érintő lényeges kérdésekről.
A BloChamps Capital Kft. éves üzletviteli tanácsadói szolgáltatás keretében amerikai üzleti Partnere számára szakértői konzultációkon elemezte a hazai és regionális gazdaságpolitikai és ingatlanpiaci környezetet, folyamatosan értékelte a magyar és az aktuális közép-európai gazdasági helyzetet, kilátásokat.
Társaságunk abban a megtisztelő felkérésben részesült, hogy 2007. október hónapban, a MasterCard, az Ernst&Young és a CapGemini által támogatott "Az év Bankja 2007" elnevezésű verseny szakmai zsűrijének tagjaként részt vállalhatott a szavazásban.
A BloChamps Capital Kft. a hazai piacon elismert informatikai részvénytársaság megtisztelő felkérésének eleget téve - a Zrt. online portfoliókezelő rendszerének potenciális felhasználók részére történő bemutatása alkalmából megrendezett szakmai nap keretében - 2007. októberében a hazai és a nemzetközi private banking üzletág múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott előadást a Hotel Intercontinental szálloda konferenciatermében.
A BloChamps Capital Kft. befektetői csoportok számára működött, illetve működik közre devizapiaci szaktanfolyamok szervezésében. A Társaság szakértőként véleményezi és tanácsokkal segíti a pénzügyi hatásokat elemző gazdasági cikkeket a magyar piacon meghatározó, az üzleti élettel foglalkozó sajtóorgánumok számára. A Társaság vezetői a hazai gazdasági sajtóban - HVG, Figyelő, Haszon Magazin, Magyar Hírlap, Bank & Tőzsde, Napi Gazdaság, Manager Magazin - rendszeresen tesznek eleget szakértői felkéréseknek, konzultációknak, amelyek nyomán számos publikáció, gazdasági összeállítás jelent meg.
Devizakockázati, devizafedezeti üzletviteli tanácsadói konzultáció keretében, a Társaság szakmai támogatást nyújtott hazai tőzsdei műanyagipari vállalatcsoport számára.
A BloChamps Capital Kft. értékpapír ügynökség számára éves megállapodás alapján, corporate finance üzletviteli tanácsadói szolgáltatások keretében szakmai segítséget nyújtott kockázati tőke projekteket illetően, valamint a Társaság ügyfélkapcsolati együttműködést kötött a Megbízóval.
4 milliárd forint forgalmú ruhaexportőr vállalat megbízásából a Társaság éves "Pénzpiaci Tanácsadói" keret-megállapodás alapján, vállalati treasury üzletviteli javaslatokkal támogatta a Megbízót.
A BloChamps Capital Kft. a Megbízó felkérése alapján szakmailag véleményezte egy több milliárd forint értékű zöldmezős kulturális beruházás tőkebevonási lehetőségeit, befektetési és együttműködési ajánlatot készített az üzleti Partner részére.
KKV Referenciák
Hazai vezető nyomdaipari Társaság részére a BloChamps Capital Kft. üzletviteli tanácsadói szolgáltatások keretében szakmai pénzügyi tanácsadóként segítette a hazai privátbanki szektorban alkalmazandó, egy egyelőre Magyarországon egyedülálló, fejlett kommunikációs termék promotálását, bevezetését.
A BloChamps Capital Kft. éves keretszerződés alapján, pénzügyi üzletviteli tanácsadói szolgáltatások mellett, eseti jelleggel, ingatlan beruházásokhoz szükséges ingatlanpiaci felméréssel segítette Megbízója építőipari és bányászati vállalkozását.
Gazdasági jogra specializálódott Ügyvédi Iroda számára a Társaság vállalta stratégiai és pénzügyi terv készítését.
A Társaság a tulajdonosi struktúra megváltoztatásához szükséges vállalatértékelési szakvéleményt készített el külföldi befektető számára, angol nyelven a magyar piacon 1975 óta jelenlévő, japán mérőműszerek vezető forgalmazója megbízásából.
A Társaság egyedi megállapodások keretében állandó üzletviteli, pénzügyi tanácsadói szolgáltatásokkal támogat közterületen elhelyezett, fényreklám értékesítéssel, logisztikával, foglalkozó piacvezető Média-csoportot.
Magyarországi vezető gazdasági lapkiadó részvénytársaság részére a Társaság pénzügyi tanácsadást nyújtott tőkebevonási procedúrához, kockázati tőke befektetői tárgyalások menedzseléséhez.
A BloChamps Capital Kft. véleményezte a hazai piacon elismert informatikai részvénytársaság által kidolgozás alatt álló, fejlesztési stádiumban lévő online portfoliókezelő rendszer sajátosságait, funkcióit, részletezte a tapasztalatokat és az esetleges változtatásra vonatkozó javaslatokat.
A BloChamps Capital Kft. együttműködési megállapodás alapján a kereskedelmi szektorban aktív marketingvállalkozást, üzletviteli pénzügyi tanácsadói szolgáltatásokkal segíti.
A BloChamps Capital Kft. társtanácsadói minőségben üzletviteli tanácsadói szolgáltatásokkal segítette az energetikai szektorban meghatározó részvénytársaságot villamos, hő- és hidegenergia hasznosítására vonatkozó projekt megvalósításában, valamint szakmai segítséget nyújtott a cég finanszírozási ügyleteinek előkészítését illetően.
Internet portált működtető Kft. felkérése alapján a Társaság a Megbízó számára 50 millió forintos tőkebevonáshoz szükséges professzionális üzleti tervet készített és vállalta a tőkebevonási tárgyalások menedzselését.
A BloChamps Capital Kft. üzletviteli tanácsadói szolgáltatás keretében, szakmai támogatást nyújtott a legnépszerűbb hazai sportegyesület elnöki tisztségének elnyeréséhez szükséges kandidáló program kidolgozásában, üzletviteli kérdésekben a Társaság szakértőként segítette az elnökség munkáját.
A hazai piacon meghatározó zenei kiadó megbízásából a Társaság elkészítette a befektetői tárgyalások esetén használandó, a tőkebevonáshoz szükséges üzleti, stratégiai és pénzügyi terveket.
Belvárosi étteremkomplexum megbízásából a BloChamps Capital Kft. elkészítette a banki hitelrulírozó megállapodáshoz szükséges stratégiai tervet, valamint éves megállapodás alapján a Társaság üzletviteli, pénzügyi konzultációs szolgáltatásokkal állt a Megbízó rendelkezésére.
A BloChamps Capital Kft. üzletviteli tanácsadóként segítette egy 2,2 millió EUR értékű idegenforgalmi beruházás előkészítését.
A BloChamps Capital Kft. által meghatározott üzleti stratégiai irányvonal alapján, a Társaság 2005-ben kiemelt módon segítette hazai, cégvezető, magánszemély partnereit vagyonstrukturálásra vonatkozó, üzletviteli tanácsadói szolgáltatásokkal.
Hazai gyógyszergyártó társaság megbízásából, a BloChamps Capital Kft. szakértőként működött közre a cég számára marketing, PR referencia film elkészítésében.
Piacvezető autókölcsönző cég részére, a Társaság szakmai segítséget nyújtott pénzügyi, stratégiai befektetői tárgyalások előkészítésében.
A világon piacvezető szoftverfejlesztő cég magyarországi leányvállalatának megbízásából, a BloChamps Capital Kft. üzletviteli tanácsadói konzultációk keretében vizsgálta az EUGA projekt hazai megvalósíthatóságát.
Az egyik legpatinásabb hazai sportegyesület megbízásából a Társaság dolgozta ki a játékos-szerződések és a klub alvállalkozóival történő gazdasági együttműködés pénzügyi kereteit.
Hosszútávú Együttműködési Lehetőségek
Az Általános Keretszerződést aláíró partnereink, a Társaság regisztrált Ügyfeleiként személyes megbeszéléseken, valamint a "BloChamps Hírleveleken" keresztül folyamatos, díjmentes tájékoztatást kapnak a BloChamps Capital Kft. közreműködésével folyó befektetési projektekben való részvételi lehetőségekről, vagy az azokkal összefüggő javaslatokról.
A BloChamps Capital Kft. privát ügyfelei megbízásából keres olyan profitorientált vállalkozásokat, amelyek előkészített beruházáshoz projectfinanszírozót vagy a további sikeres működtetéshez, terjeszkedéshez - akár tulajdonhányad értékesítéssel - kockázati tőkét kívánnak bevonni 10-50 millió forint értékben.
A Társaság Budapest területén nagy értékű, székházként vagy irodaként hasznosítható, kiemelt elhelyezkedésű, exkluzív ingatlanokat keres. A BloChamps Capital Kft. kéri az üzleti partnereket, hogy a tárgyalások megkezdéséhez és az ingatlanok állapotának felméréséhez az ingatlanok teljes dokumentációját jutassák el a Társaság számára.
A BloChamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. hosszú távú, stratégiai invesztíciót tervező tőkebefektetőt, projektfinanszírozót keres Közép-Európában egyedülálló, zöldmezős, szórakoztató nagyberuházáshoz.
Kérjük, további felvilágosításért forduljon a Társaság munkatársaihoz az ismert elérhetőségeken.
![]() |
Főoldal | A Társaság bemutatása | Tanácsadói szolgáltatások | PR | Referenciák | Kapcsolat | Karrier | Pénzügyi Kisokos
Minden jog fenntartva. 2007. BloChamps Kft.
Honlapkészítés :
Inteliart Media